A tűzzel játszik Putyin: a román határ közelében is lesújtott az orosz hadsereg

Mint kiderült, a régiót hajnalban négy Sahíd csapásmérő drónnal és egy rakétával támadták.

Az ukrán elnök érdekes ötlete szerint a háború egyik résztvevőjét nem hívnák meg az arról szóló egyeztetésekre.
Ukrajnával foglalkozó, magas szintű globális békekonferenciát fognak tartani Svájcban – jelentette be hétfőn Bernben Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és Viola Amherd svájci államfő. Dátumról egyelőre nem tettek említést, de a két vezető azt közölte, hogy
az esemény szervezését azonnal elkezdik. A „békecsúcs” megrendezését az ukrán elnök kérésére vállalta Svájc
– hangzott el.
Zelenszkij újságírók előtt kijelentette, Kijev elképzelése szerint Oroszországot nem hívják meg, Kínának viszont szerepet adnának a béketerv kidolgozásában. Az ukrán elnök hangsúlyozta, a békekonferenciára
minden olyan országot várnak, amely tiszteletben tartja Ukrajna szuverenitását és területi integritását,
illetve szeretnék, ha az úgynevezett Globális Dél országai is képviseltetnék magukat.
A tervezett békekonferencia formátuma annak a Kijev által előterjesztett tízpontos béketervvel foglalkozó korábbi négy tanácskozásnak a mintáját követné, amelyet 2023 tavasza óta tartottak Dániában, Szaúd-Arábiában, Máltán, illetve legutóbb vasárnap Davosban. Zelenszkij hétfőn érkezett Svájcba, hogy részt vegyen a davosi Világgazdasági Fórumon és svájci tisztségviselőkkel tárgyaljon.
(MTI)
Nyitókép: MTI/EPA-KEYSTONE/Alessandro Della Valle
Kapcsolódó cikkek a Háború Ukrajnában aktában.
Mint kiderült, a régiót hajnalban négy Sahíd csapásmérő drónnal és egy rakétával támadták.
„Nincs tervünk Orbánra” – vallotta be Marta Kos, aki 2030-ig az Európai Unióban szeretné látni Ukrajnát.
Nem habozott az ukrán elnök, egyből elmondta azt is, hogy mit követel.